Moonwalk - Holdséta
Kedves látogató!
Nagyon örülök, hogy az oldalamat meglátogattad, kérlek olvasd el ezt a kis ízelítőt, mert nagyon sokat dolgoztam vele - magam írtam ezt mindet ki a saját könyvemből! :)
Köszönöm!
Eperke (14)
A könyvről
A következő pár sorba olvashatsz arról, hogy mit is tartalmaz ez az oldal:
A már sokszor említett Moonwalk könyvből kimásoltam nektek a Tartalmat, a Bevezetőt és az Utószót. Ha ezeket elolvasod, vagy csak beleolvasol, biztosan nagy lökést kapsz, hogy vedd a kezedbe ezt a zseniális könyvet!
A Holdséta felejthetetlen utazás az énekes-táncos zseni szívében-lelkében. Az egyetlen könyv amelyben maga Michael Jackson szól hozzánk. Lefegyverző őszinteséggel meséli el, mennyit küszködött, hogy a gyereksztárságból kinőve kivívja művészi önállóságát.
Kezdetben fanatikusan követte "mestereit", mindenekelőtt James Brownt, arra törekedett, hogy éppolyan "nagy", majd pedig "a legnagyobb" legyen, és énekesként és táncosként mindig tökéletes produkcióval álljon a közönség elé. Tehetsége, energiája, szívós munkája és elhivatottsága révén a könnyűzene világának legnagyobb sztárja, a show business élő legendája lett, aki pályafutása csúcsán megalkotta azt az albumot - a Thriller-t -, amely minden eladási rekordot megdöntött a zeneipar történetében.
A Pop Királyának halála után megrendítő olvasmány ez a húsz évvel ezelőtt írt könyv, melyben egy nagy terveket és álmokat dédelgető fiatalember vall önmagáról - egy olyan ember, aki saját tüneményes tehetségével éppúgy tisztában van, mint a dicsőség keserves visszájával, ami fájdalmas elszigeteltség és boldogtalanság forrása lehet, és amivel nagyon kevesen tudnak megbirkózni...
Tartalom
Több mint húsz éve volt már pályán Michael Jackson, amikor megítra önéletrajzi könyvét, a Holdsétá-t, melyben nem csak a karrierjéről - lemezekről, koncertekről, zenésztársakról -, hanem féltve őrzött magánéletéről, vívódásairól, vágyairól, titkos gondolatairól is beszél.
Ekkor már megasztár volt, akinek különleges hangja, mozgása, temperamentuma és titokzatos személyisége világszerte megigézte a közönséget. Lemezei rakétasebességgel törtek a sikerlisták élére, miközben róla magáról a legkülönösebb hírek keringtek. Michael Jackson ekkor határozta el, hogy könyvet ír az életéről.
Felidézi gyerekkorának emlékeit - vagy inkább azt, ahogy gyerekkor nélkül kellett felnőnie. Michael és fivérei mindennap gyakoroltak, próbáltak, amatőr versenyeken vettek részt, s közben chicagói sztriptízbárokban dolgoztak, hogy előteremtsék a szakmai fejlődéshez elengedhetetlen utazásokra, kosztümökre, hangszerekre valót. Hamarosan felkarolta őket a szupersztárgyár - a nevezetes Motown - s a Jackson Five több mint kétszázmillió albumot adott el úgy, hogy a tehetséges gyerekek minden lépését lesték, koreografálták, s még azt is szigorúan meghatározták, hogy mit kell mondaniuk az újságíróknak.
Bevezető
Michael Jackson nem olyan művész volt, amilyenből egy születik egy évtizedben, egy nemzedékben vagy egy emberöltőben. Olyan művész volt, akiből csak egy létezett, és pont. Az a szerencse ért, hogy Michael még csak kilencéves volt, amikor megismerhettem őt. Már akkor volt benne valami annyira lebilincselő, hogy őszintén szóval nem is tudtam, mit szóljak hozzá. Hogyan lehetett ekkora hatással rám ez a gyerek? Olyan erős volt ez a hatás, hogy azonnal minden rossz érzésem megszűnt azzal kapcsolatban, hogy ,,gyereksztárokat” futtatok, és siettem olyan környezetet teremteni Michael és testvérei számára, amely táplálja és növeszti tehetségüket.
Már akkor volt benne valami tudatosság. Tudta, hogy különleges. Úgy tudott táncolni, énekelni és színészkedni, mint senki más – és mindent még jobban akart csinálni.
A tanulásvágy hajtotta, folyamatosan felül akarta múlni önmagát, ő akart lenni a legjobb. Tökéletes tanuló volt. Tanulmányozta a nagyokat, és mégnagyobb lett náluk. Magasabbra emelte a lécet, ÉS ÁTUGROTTA. A tehetsége és a kreativitása őt magát ÉS a szórakoztatóipart a sztratoszférába emelte.
A Holdsétá-ban első alkalommal mesélte el a történetét a saját szavaival, eltűnődve az életén, saját gondolkozásán, érzésvilágán. Ez a könyv különleges lehetőség, hogy megismerjük Michael különleges zsenijét és azt, hogyan lett az indianai Garyből jött kissrác a világ legnagyobb sztárja.
A Holdséta nagyon sok mindent feltár Michael igazi énjéből, de a sorok között kell olvasni, hogy igazán megértsük, milyen ember volt. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy két személyiség lakozott benne. A színpadon kívül félszeg volt, halk szavú, és gyerekes. De amit felment a színpadra, a visítozó rajongók elé, átalakult egy másik emberré: virtuóz előadóművésszé, olyan kegyetlenül tökéletes showmanné, aki vagy mindent legyőz, vagy meghal a színpadon.
Michael Jackson, a ragyogó dalszerző, énekes, producer, színész és rendező amellett gondolkodó is volt. És hogy megvédje magát, a színpadon és azon kívül is, a tanácskozótermekben, a tárgyakásain, az üzleti vállalkozásaiban és az önmenedzselés terén olykor sajátos lelki mechanizmusokat vagy, ha úgy tetszik, új személyiségeket hozott létre magának. Briliáns koponya volt? Az Bizony! Zseniális? Naná. Mindent elért. Nevezhetjük épp ellentmondásos szemályiságnek, de a szemályiség magja mindig tiszta, gyönyörű és csupa szeretet maradt.
Amikor Michael és a bátyjai, Jackie, Jermaine, Tito és Marlon meghallgatáson voltak nálam Detroitban, a Motownnál 1968-ban, egy júliusi napon, mindannyiunkat lenyűgöztek hihetetlen tehetségükkel. A kis Michael évei számát meghazudtolva adott elő. Miután úgy énekelt és táncolt, mint James Brown és Jackie Wilson, egy olyan ember szomorúságával és szenvedélyével énekelte el a ,,Who’s Loving You” című Smokey Robinson-dalt, mint aki már egy egész életet élt le blues-zenészként, összetört szívvel. El se tudtam hinni. Bármilyen nagyszerűen énekelte ezt a dalt Smokey, Michael jobb volt nála. Azt mondtam Smokeynak: ,,Ejha, öreg, ezt hiszem, lepipált a kölyök.” Smokey meg erre: ,,Szerintem is.” Amikor Michael előadta a dalt az Ed Sullivan Show-ban, kétségtelenül a világ többi része is egyetértett.
Kaliforniába költöztettem őket, és Gordy meg a Motown család tagjai lettek. Nagy idők voltak azok – rengeteget úsztunk, hülyéskedtünk, játszottunk, próbáltunk. Összehoztam egy dalszerző csapatot, négy kislemezt készítettünk velük, és mind a négy óriási siker volt: az ,,I Want You Bark”, az ,,ABC”, a ,,The Love You Save” és az ,,I’ll Be There”. A Jackson 5 volt az egyetlen együttes a történelemben, melynek az első négy kislemeze mind vezette a sikerlistát. Boldogok voltunk – különösen Michael. Komoly gátat törtünk át. Michael számára ez jelentette az inspirációt, hogy törje át az összes többit is. És áttörte.
Michaelt és Diana Rosst választottuk főszereplőnek A Wiz című filmhez, melynek mi voltunk a producerei, és Michael ott ismerte meg Quincy Jonest, a legendás producert. Együttműködésük gyümölcse lett minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma, a Thriller, s amellett az Off The Wall és a Bad.
1983-ban a Jackson testvérek elhagyták a Motownt. De aztán újra összeálltak, hogy fellépjenek a Motown 25: Yesterday, Today, Forever című tévéműsorban. Miután óriási energiával, káprázatosan előadtak egy egyveleget a dalaikból, Michael egyedül jött ki a színpadra, és ami azután történt, az már poptörténelem. A ,,Billie Jean” első taktusától és a kalap elhajításától kezdve meg voltam bűvölve. De amikor Michael elkezdte a kultikus védjegyévé vált ,,holdsétátˇ, az valósággal sokkolt. Az varázslat volt. Fölszárnyalt, föld körüli pályára lépett… és soha nem tért vissza.
Bár sokkal hamarabb véget ért, mint kellett volna, Michaelnek gyönyörű élete volt. Kétségkívül voltak szomorú idők benne és talán megkérdőjelezhető döntések is a részéről, de Michael Jackson elért mindent, amiről álmodott. Már kilencévesen az volt a szenvedélyes vágya, hogy ő legyen a show business legnagyobb csillaga. Kész volt keményen dolgozni és mindent megtenni azért, hogy azzá váljon, ami aztán lett: vitathatatlanul a ,,Pop Királya” az egész világon.
Melyik gyerek nem adna meg bármit azért, hogy valóra válthassa legmerészebb gyerekkori álmait? Michael imádta az egészet – a színpadon töltött minden egyes pillanatot, a próbák minden percét. Imádta, hogy mindenét odaadhatja a zenének, és mindenét odaadhatja a rajongóinak.
Egyszóval Michael elképesztő volt! Maga a tökély abban, amit csinált. Tulajdonképpen minél többet gondolkodom és beszélek Michael Jacksonról, annál inkább azt érzem, hogy a Pop Királya kifejezés nem fejezi ki a nagyságát. Azt hiszem, egész egyszerűen ő volt ,,A Valaha Élt Legnagyobb Szórakoztató Művész”.
Berry Gordy
A Motown alapítója
2009
(bevezető a Moonwalk – Holdséta könyvből)
Az ember arra vágyik, hogy az igazság megérintse, s hogy ezt az igazságot képes legyen úgy értelmezni, hogy amit érez és tapasztal, legyen bár kétségbeesés vagy öröm, értelmet adjon az életének, s megérintsen vele másokat is. Ez a legnemesebb művészet. A megvilágosodásnak ezekért a pillanataiért élek. Michael Jackson
Utószó
Jacqueline Kennedy Onassis és Shaye Areheart voltak Michael Jackson szerkesztői a Doubleday kiadónál, amely 1988-ban megjelentette a Moonwalk-ot.
Michael Jackson ellenállhatatlanul tudott nevetni, és csodálatos humorérzéke volt. Amikor Jacqueline Kennedy Onassisszal első ízben látogattuk meg encinói otthonában 1983-ban, szívélyes és elragadó házigazda volt. Vele együtt várt minket édesanyja, Katherine, és a nővére meg a húga, La Toya és Janet, akik középiskolás lányoknak tűntek, annyira fiatalok és üdék voltak. Michael egyszerűen volt öltözve – mint aztán megtudtam, ez volt a hétköznapi öltözéke -, fekete papucscipőt, fehér zoknit, fekete nadrágot, fehér (néha kék) hosszú ujjú inget és fehér pólót iselt. Kedves volt, vicces és kicsit félszeg, de látszott rajta, mennyire megtisztelőnek érzi, hogy Jackie ott van nála, és örül, hogy azt akarjuk, írjon egy könyvet.
Beszélgettünk, eszegettünk a rengeteg finomságból, amit Mrs. Jackson felszolgált nekünk, aztán Michael megkérdezte, van-e kedvünk körülnézni a házban és a kertben. Láttuk a díjait és a trófeáit, az aranylemezeit és rengeteg fényképet, amelyek Michaelt ábrázolták olyan emberek társaságában, mint Fred Astaire, James Brown, Elizabeth Taylor meg nagyjából mindenki, aki híres volt Amerikában 1983-ban. Michaelnek kifogástalan volt a modora, és véletlenül sem kezdett el hencegni, de azért látszott rajta, hogy büszke – mindezt ő érte el, az indianai Garyből jött kisfiú!
Az utolsó szobában, ahová bementünk, volt egy nagyon nagy, fedett üvegterrárium. Egy alacsony asztalon állt, és nem nagyon lehetett látni, hogy mi van benne. Jackie-vel nézelődtünk, megcsodáltunk valamilyen gyönyörű madarakat a kalitkában, és nem is figyeltünk Michaelre, aki egyszer csak felénk fordult a terráriumtól, és bájos mosollyal azt mondta: ,,Hé, Shaye, nem akarod megfogni Musclest?” Kinyújtott karjain egy nagyo szép óriáskígyó feküdt. Elvettem tőle. Olyan volt az érintése, mint a nedves selyemé, aztán meglepetésemre kezdett oldalra siklani, s féltem, hogy a végén elejtem. Felkiáltottam, mire Michael óvó mozdulattal elvette tőlem a kígyót, és mélységes csalódottság ült ki az arcára. Csak sokkal később tudtam meg, amikor évődve említette az esetet, hogy azt remélte – sőt szenvedélyesen vágyott rá -, hogy visítani kezdek, s taán kirohanok a szobából. A szívében gyerek volt – akkor is, és mindig.
Michael épp a ,,Thriller” videoklippjét forgatta, miközben Los Angelesben voltunk, és meghívott, hogy nézzük meg, mire készül. Másnap kimentünk a stúdióba, találkoztunk John Landisszel, a videofilm rendezőjével, és megnéztük a díszletet, mely tele volt lyukakkal, amiken a vámpíroknak kellett kimászniuk. Michael és John viccelődni kezdett azon, mekkora biztosítási kalamajka lenne abból, ha valami baj érne bennünket, s aztán egyszer csak bent ültünk Michael lakókocsijában, és arról kezdtünk beszélgetni, milyen legyen a könyv. Michael nagyon vizuális típus volt, és úgy gondolta, egy nagyméretű, keménytáblás könyvet szeretne sok képpel és sok szöveggel. Mi még nem gondoltunk semmilyen konkrét formátumra, úgyhogy nyitotak voltunk bármire. Ekkor kérdezte meg Michael Jackie-től, hogy írna-e előszót a könyvhöz, majd ha kész lesz, s ő beleegyezett. Szerződéssel a kezünkben mentünk vissza New Yorkba, és ekkor kezdődött a nagy kaland.
A négy év alatt, amíg időről időre együtt dolgoztam és utaztam Michaellel, miközben ő írta a könyvét, a Holdsétá-t, láttam, mennyire élvezi a világot, és kilyen újszerűen látja mindazt, amit a legtöbben valóságnak neveznénk. Michael művész volt, és a művészek nem olyanok, mint mi; nem akarnak irodában dolgozni, a konvekciók szerint élni, mindig kerülni a bajt.
Michael élete, éltető eleme a zene volt. Miközben ment le a lépcsőn vagy egy kocsiban ült, csak kinyitotta a száját, és az ember fülét megütötte egy dalnak a részlete, amin épp dolgozott, vagy egy dallam, mely átfutott a fején, és ilyenkor mindenkit, aki csak hallotta, eltöltött az a különös érzés, hogy egy olyan ember társaságában lehet, aki ennyire nyilvánvalóan zenei géniusz.
Michaelnek, mint mindannyian tudjuk, nem volt gyerekkora, s ez kísértette őt, s emiatt maradt mindig Neverlandben. Jobban tudta, mennyire fontos és különleges a gyerekkor, mint azok a szerencsések közülünk, akiknek ez megadatott. Túl sok éven át élt a felnőttek világában, és csodálkozva, s aztán növekvő zavarral látta, hogy a felnőttek gyakra brutális, az áskálódás és a félelmek álnok világában élnek. Miután túl hamar ismerkedett meg vele, Michael soha nem akart így élni. Meg volt fosztva a gyerekkor legalapvetőbb élményeitől, és ahelyett hogy játszhatott és bolondozhatott volna, ő dolgozott. Egyik éjszakai klubból a másikba utazott, egyik koncertteremből a másikba, egyik nap száz részeg ember előtt énekelt egy füstös teremben, másnap az Ed Sullivan Show-ban. Ez nem gyerekkor volt, hanem kemény munka és nagy teher egy kisfiú vállán, akinek káprázatos hangja volt és egy nála ötszörte idősebb előadóhoz illően vibráló színpadi személyisége.
Amikor elég idős lett, és anyagilag már biztonságban volt, Michael Jackson megteremtette a saját világát, egy olyan helyet, ahol béke és kedvesség uralkozott, ahol minden elképzelhető édességet el lehetett venni ingyen az automatákból, ahol ott volt egy izgatóan üres mozi pattogatott kukoricával és üdítővel, és a mozigépésszel, aki várta a kívánságaidat, ahol matrózruhás csimpánzok járkáltak, s ahol a vidámság volt az egyetlen elfogadott fizetőezköz. Michael szeretett gyerekek társaságában lenni, mert, ahogy sokszor mondta, ,,A gyerekek nem hazudnak. A gyerekek tiszták, ártatlanok és jók. Gyerekek közt lenni olyan, mintha megáldanák az embert, mintha angyalok társaságában lenne."
Jackie és én azért kértük meg Michaelt, hogy írjon az életéről, mert akkor már majdnem húsz évet töltött a show business világában. Nagyszerű előadóművész, énekes, dalszerző volt és olyan táncos, akit Fred Astaire is csodált. Mit mondhat nekünk ez a különleges fiatalember, milyen történeteket akar elmesélni, mi mindent élt át? Mint kiderült, Michael olyan hosszú ideje volt az emberek szeme előtt, hogy nagyon érzékenyen óvta mindazt, amit a rajongói nem láthattak, nem tudhattak. Sokat írtak róla életének minden szakaszán. Megírták a tényeket, de sok hazugságot is. Tetszett neki a gondolat, hogy saját könyvében a saját szavaival tehet mindent tisztába, s ugyanakkor megmaradt benne az a mindenekfölötti vágy, hogy valamit megtartson magának és azoknak az embereknek, akiket a legjobban szeret.
Amikor másodjára mentünk Los Angelesbe, hogy találkozzunk Michaellel, elvittük magunkkal J. C. Suares tervezőt meg mindenféle rajzeszközöket és nagy rajzpapírokat. Körbeálltuk az asztalt Michael hatalmas ebédlőjében, és elkezdett arról beszélni, milyen könyvet szeretne. Michael szeretett rajzolni, és Suaresszel együtt vázoltak fel oldalakat, s közben a végtelen lehetőségekről beszélgettünk.
Végül a Holdséta az a könyv lett, amelyet önök most a kezükben tartanak – kisebb méretű, de tele Michael kedvenc képeivel, s van benne egy rajz önmagáról és egy aláírás, melyet nekünk írt egy üres lapra, hogy a borítón felhasználhassuk. Szerette a rajongóit, és tetszett neki a gondolat, hogy mindenki, aki megveszi a könyvét, úgy érezheti majd, hogy aláírt példánya van.
Michaelnek bámulatos szeme volt. Az ő álmaiban született meg a fehér kesztyű, a fehér szalagdarabok az ujjhegyein, az egyenruhák. Ő találta ki, hogy hatásos lesz, ha több tucat kék egyenruhás rendőrrel együtt menetel, s hogy drámai és izgalmas látvány lesz, ha sok száz egyenruhás emberrel együtt szalad az utcán. A legnagyobb tehetségeket választotta ki, hogy együtt dolgozzon velük, videoklippjeinek minden részletére figyelt, s ő nem klipeknek, hanem rövidfilmeknek tekintette, s mindig is így emlegette őket.
Ott voltam vele néhány alkalommal, amikor emberek jöttek a házába, hogy próbálják megszerezni a jóváhagyását különféle termékek előállításához és forgalmazásához. Mindig arra törekedett ilyenkor, hogy a lehető legjobb minőségű termékhez adja csak a nevét, hogy az megérje a pénzt, amit az emberek majd kifizetnek érte, s tartós legyen. Maximalista volt. Nézzék meg újból a videóit; valóban figyeljenek meg minden részletet, s látni fogják, milyen pontossággal készült minden egyes beállítás, minden jelmez, minden megvilágítás. Mindenben ott volt a keze, mindig az ő tévedhetetlen szeme volt a végső döntőbíró.
Szeretném azt mondani, hogy ugyanilyen figyelmet szentelt ennek a könyvnek is. Miközben szerette a könyveket, és bárhová ment, mindig magával vitt néhányat, egy könyv megírását nem találta annyira izgalmasnak, mint a megfelelő hang, tánclépés vagy gitáros megtalálását, így aztán nagyon sokáig tartott ennek a könyvnek a megírása. De azért akarta a Holdsétá-t, különben nem is jöhetett volna létre. Hihetetlenül készséges volt velem. Miután egy író, aki segített neki, nem tudta jól megragadni azt, amit mondani akart, azt javasolta Jackie-nek, hogy talán elmehetnék hozzá Los Angelesbe én, kérdéseket tehetnék fel neki, és magnóra vennénk a válaszait. Aztán le lehetne íratni őket, hogy elolvashassa, s így találna olyan anyagot, amit még beletehet a könyvbe, vagy az egyik történetről eszébe jutna egy másik, amit még elmesélhet. Még soha senkivel nem készítettem interjút. Nem is ment jól, de Michaellel könnyű volt dolgozni, és megbocsátotta az ügyetlenségemet. Sok délutánt töltöttünk az encióni ház első emeletén lévő külön nappalijában és könyvtárában beszélgetve, s közbe be volt kapcsolva a magnó.
Kellemes, lambériás szoba volt kandallóval és könyvespolcokkal a padlótól a mennyezetig. Rendszerint a tűz előtt ültünk, Michael elnyúlt a szófán, én pedig keresztbe tett lábbal ültem a padlón, és a magnóval vacakoltam. Csak annyit kellett tennem, hogy valahogy beindítsam, mármint Michaelt, s akkor aztán egyik történetet a másik után mesélte el a családjáról és a gyerekkoráról, arról, hogy mit érzett, amikor a Motown végü felhívta őket, és belépett az életébe Berry Gordy és Diana Ross. Beszél és beszélt, s atán leírattuk a felvételeket. Michael elolvasta a szövegeket, s aztán dolgozozz velük, mint ahogy én is.
Esténként néha megnéztünk egy filmet a vetítőteremben. Emlékszem, egyszer engem és Karen Langfodot, a barátját és tanácsadóját egyszer elvitt a Los Angeles-i Gyermekmúzeumba, mely a mi kedvünkért nyitva maradt a szokásos időn túl. Tépőzárborítású falakra ugrottunk fel, forgó fények előtt álltunk, műanyag labdákkal teli medencébe vetettük bele magunkat, amíg egészen ki nem fáradtunk. Hazafelé menet megkérte sofőrjét, hogy áljon meg valahol a Holywood Bouleward és a Vine Street kereszteződésénél, és kiugrott a kocsiból, hogy táncoljon egy kicsit a saját csillagán a Hollywoodi Hírességek Sétányán, közben tökéletesen énekelte valamelyik dalának egy kis részletét, aztán visszaugrott a kocsiba, és mentünk tovább az éjszakába. Felvillanyzó érzés volt vele lenni. Izgalmas volt, vicces, káprázatos.
Eltelt így néhány év, mert nekem teljes állásom volt New Yorkban, a Doubleday kiadónál, Michaelt pedig lefoglalta a filmkészítés, a dalszerzés, a következő albumának felvételei, de végül az általunk összegyűjtött összes anyagot megkapta egy igazi író, s ő gyorsan formába öntötte a szöveget. Amikor Stephen Davis leadta a végső kéziratot, Michael épp Ázsiában volt a világ körüli Bad-turnéval. Az igazgatónk, Alberto Vitale ki akarta hozni a könyvet, amely hamar csak lehet - hisz végső soron már négy éve készült. Elmagyaráztam neki, hogy Michael Japánban van, és hónapokig kell várnunk, amíg visszatér turnéjának erről a szakaszáról, hogy elolvassak a kéziratot, és mindent jóváhagyjon.
,,Akkor menjen!" - mondta. ,,Japánba?" - kérdeztem döbbenten. ,,Miért ne?" - felelte szokásos lakonikus modorában. Úgyhogy felhívtam Michael embereit, és megkérdeztem, csatlakozhatnék-e hozzá a turnéján, hogy végigmenjünk a Holdséta végleges kéziratán. Michael beleegyezett, de azt javasolta, hogy Ausztráliában találkozzunk, ahol kicsivel kevésbé zsúfolt lesz a programja, mint Japánban. Először Melbourne-be ment, aztán Sydnybe és Brisbane-be. Megbeszéltük, hogy Melbourne-ben csatlakozom hozzá. És addig maradok, amíg kell, hogy elvégezzük a munkát.
Melboune-ben láttam először Michael Jacksont koncerten. Káprázatos előadó volt, amiről újra és újra megbionyosodhattam, ahogyg városról városra utaztunk, s ő egyik koncertet adta a másik után. Mindenhol hatalmas volt a tömeg, és megőrültek érte. Sehol máshol nem voltam vele turnén, de arról kezeskedhettem, hogy az ausztrálok imádták Michael Jacksont!
Csak azokon az estéken tudtunk a könyvünkön dolgozni, amikor nem volt koncertje. Két példányban hoztam el a kéziratot New Yorkból. Az első este, amikor leültünk egymással szenben, megkérdeztem Michaeltől, hogyan szeretne dolgozni. Azt javasoltam, hogy mindig egyszerre olvassuk el ugyanazt az oldalt, és aztán mondja el, hogy mit szeretne változtatni. Ő meg csak nézett rám nagy, csodálkozó szemekkel. Úgyhogy azt mondtam: ,,Vagy pedig felolvasom neked, és megállítasz, ahol valamit változtatni akarsz." Mosolygott, és azt mondta: ,,Ez már sokkal jobb ötlet! Olvasd fel nekem!"
Úgyhogy 1987. november elején Melbourne-ben és Sydnyben - amikor Michaelnek épp volt egy kis ideje - az ágya egyik végében ültem farmerban, ő meg a másik végében vörös selyempizsamában, és szóról szóra felolvastam neki a Holdsétá-t, ő pedig türelmesen javítgatta a hibákat, és hozzátett még ezt-azt a könyv utolsó részéhez. Amikor az utolsó oldalt is felolvastam, és végeztünk a munkával, ünnepeltünk egy kicsit, aztán fogtam a végső kéziratot, és hazarepültem Amerikába.
Találkoztam vele decemberben Los Angelesben, mikor hazaért a turnéról, és megbeszéltük, mi legyen a borítón, és hogyan reklámozzuk a könyvet. Kerek perc, megmondta, hogy sehol, semmilyen tévében vagy rádióban nem fog szerepelni, és azt javasolta, hogy én beszéljek majd arról, hogyan készült a könyv, s aztán beszéltem is egy keveset.
Aztán, mint derült égből a villámcsapás, Michaelnek megingott a hite a könyvében, nem sokkal nyomdába adás előtt. Az ügyvédje, közeli tanácsadója és barátja, John Branca, aki sokféleképpen és csodás odaadással vett részt a könyv elkészítésében, felhívott a Doubledaynél, hogy ezt bejelentse nekem. Meg voltam döbbenve. Minden kész volt - bevezetés, fényképek, borítóterv -, az egész mehetett volna a nyomdába. Jackie-vel együtt nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel, és Michael hirtelen meggondolja magát.
Körülbelül egy héten át küzdöttünk ezzel a dilemmával: Michael, John, Karen és mindannyian a Doubledaynél. Azt hiszem, Michael hirtelen úgy érezte, hogy szörnyen kitárulkozott. Még sohasem mondott el ennyi mindent magáról, a családjáról és életéről. Még sohasem készített könyvet, és egy könyvnek nagy ereje van. Amint kinyomtatják a szavakat, megmaradnak az örökkévalóságnak. Tetszeni fog az embereknek? Túl sok mindent tárt fel? Jól fogja érezni magát, ha a világ ismeri majd az érzéseit és gondolatait? Végül aztán megnyugodott, és elkezdhettük a könyv kinyomtatását.
A Holdséta azonnal a New York Times sikerlistájának élére került, és világszerte bestseller volt. Ez 1988-ban történt, és Michael nagyon boldog és büszke volt, amiért ilyen nagy figyelmet kapott a könyve, s természetesen mi is boldogok voltunk.
Remélem, élvezték a Holdsétá-t, és úgy érzik, most már ismerik az igazi Michael Jacksont, mert rendkívüli ember volt. Soha nem találkoztam hozzá foghatóval, és kétlem, hogy fogok.
Shaye Areheart
New York City
2009
(Utószó a Moonwalk - Holdséta könyvből)
Elolvastad? Úgy látom, téged nem nagyon tudnak elijeszteni a betűk, ahogy engem se (főleg ha Michaelről van szó;D) :) Hát ennek nagyon örülök! Köszönöm szépen hogy ilyen türelmes voltál! Tetszett? Remélem;)
Jutalomként - akár gondoltad volna, akár nem -, itt a linkje a könyv Michael írta résznek:) Olvasd el és ismerd meg Őt!:)
A link a régebbi kiadásból van bescannelve, a 2009-es kiadásnak is ugyanez a szövege és a képei csak a bevezető és az utószó különbözik:)
Jó olvasás!!:D
